2010-01-01.Non-profit szervezetek támogatásra érvényes jogszasbályok változása
A Társasági adó törvény változása értelmében, a közhasznú alapítványok (más vonatkozik azon alapítványokra, akik közfeladat átvállalása miatt állami támogatást is kapnak) a kapott támogatásokról ( magánszemélyeknek és társaságoknak, vállalkozóknak ) csak egy esetben adhatnak igazolást a kapott összegről, ha az tartós adományozás - támogatás, tehát több évre szól és szerződésben ezt rögzítik!!!
Ekkor, a kiadott igazolás alapján az adományozó: átadott összeg 20 százalékát veheti kedvezményként (vállalkozás-> társasági - adóalap csökkenésként, illetve a magánszemély az év végi - 1053-as -bevallásában leírható összegként)figyelembe.
Ez a most élő törvény alapján történő tájékoztatás.
Tudomásom szerint, feltehetőleg változás lesz ebben, de jelenleg még előterjesztési formában van.
A non-profit szervezetek kizárólag a fentebb említett szerződés alapján adhatnak igazolást és ezt lehet, adóalap illetve SZJA csökkentésénél figyelembe venni.
P.T.
Napló93.
(2010.06.24)Vissza